Csiha Kálmán, erdélyi református püspök, lelkipásztor, így vall prédikációs kötete elején:

„A föld mélyében sok elásott kincs pihen. Ezeket rendszerint egyszerű, barna cserépedényekben rejtették el, száz vagy ezer évvel ezelőtt. A vasedények megrozsdásodtak volna, megette volna őket az idő, és nem tudták volna megőrizni az elrejtett kincseket. A törékeny cserépedény megőrizte őket…

A Szentírás mindezeknél ezerszer értékesebb kincsről és cserépedényekről beszél. És erről a kincsről azt mondja, hogy a mienk. »Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van« – írja Pál. Mi Erdélyben azért tudtunk megmaradni, mert ez a kincs minden szegénységünkben valóban a mienk is volt.

Az életem – mint minden igehirdetőé – a csodálatosan megmaradt vagy összetört cserépkorsók s a belőlük átragyogó kincs titkai erőterének világa volt. Különös mennyei archeológia. Belőle egy darab ez a prédikációs kötet. Mennyei kincsek és törékeny földi cserépkorsók különös párosa. Nagyobb részük akkor született, amikor földi hatalmasságok össze akarták törni a cserépkorsót, hogy elrabolják a Kincset. A másik részük akkor, amikor ez szabadon ragyoghatott.”

Csiha Kálmán már nincs itt földi testben közöttünk, de ez a kötete is, mint törékeny cserépkorsó őrzi a megtartó kegyelem kincseit.