Nagy Imre (1893–1976) festőművész erdélyi, romániai recepciója jobbára az egész életművet ismerteti (Gazda József 1972, Szabó András 2006), és a szerzők természetesen kevés hangsúlyt helyeznek az életmű magyarországi kapcsolataira, az itt keletkezett és itt őrzött művek beemelésére az oeuvre-ba. Nagy Imre hadifestőként vett részt az első világháborúban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán s ennek Kecskeméti Művésztelepén tanult, a második világháborúban átélte Budapest ostromát, és az 1956-os forradalom is Budapesten találta. A 20. századnak a magyarság egészét érintő legnagyobb történelmi sorsfordulóit itt élte át, s mindez nyomot hagyott alkotómunkásságában is. Portrérajzolói csúcsteljesítményét, az Erdélyi Helikon íróiról készített rajzsorozatát a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi Budapesten.
Eredeti, korábban nem ismert és nem közölt dokumentumok fölhasználásával (pl. Grünn Médivel folytatott levelezése, följegyzései) összeállított forrásközlemény, magyarországi vándorkiállításáról szóló beszámoló és az alkotóművészetéről készült film ismertetése teszi teljessé a kötetet, utalva egyúttal művészetének magyarországi recepciójára is.

Hozzászólok