• Újdonság! Színek mentén a 80-as évek Romániájáról
  • 2017-08-08


A  házicsoki színe című kötet egyfajta átmenetet képez a gyermekkönyv és a képzőművészeti album között

A marosvásárhelyi képzőművész gyermekkora emlékeit rendhagyó kötetben jeleníti meg. Ajna lányának mesélve rádöbbent, hogy napjaink gyerekeinek nagyon nehéz mesélni a nyolcvanas évek Romániájáról, az akkori falanszter-világ ma már csak nyomokban létezik.


A szerző gyerekkora színhelyeit jeleníti meg, a korabeli lakótelepi gyerekkor sajátos elemeivel. Ebben a világban az úgynevezett blokk (tömbház) és közvetlen környezete a gyerek életterét képezi: szülői ház, de miniatűr város is, amelyben minden emeleten több játszótárs lakik, ahol nem kell társaság után keresgélni, mert az akkori évek rekordszerű népességszaporulata az erdélyi magyarságot is ugyanúgy jellemezte, mint a többségi nemzetet. Illetve a blokk az a hely, ahol az udvaron sötétedés után is lehetett játszani – míg a nyolcvanas évek felnőttjei egyre kevesebb szabadságot élveztek, addig gyerekeik a mai gyerekek számára elképzelhetetlen mozgásteret kaptak.


A szövegeket kísérő illusztrációk a kötet szerves részét képezik, a felnőttek, gyerekek számára egyaránt különlegességnek ígérkező könyv egyfajta átmenetet képez majd a gyermekkönyv és a képzőművészeti album között 







Hozzászólok

Színezd ki és játszd el! - Versenyautók

Méret: 235x310 mm ,
16 oldal. Papír / puha kötés.

Üres könyv 50

Méret: 128 x 176 mm ,
192 oldal.

Böngésszünk együtt!


-15%
62 RON
52.7 RON


243 oldal.